Első

2013.06.22. 18:25

Nagyon durva.. Ez az első bejegyzésem ebben a hónapban, pedig már hó vége van.
Repül az idő, leginkább erre következtetnék ebből, na meg arra is, hogy semmi olyan extra dolog nem történt amire azt mondtam volna magamban, hogy hú baszki ezt ki kell írnom a blogra azonnal.

Az utóbbi időben nem sok új csajt ismertem meg, igaz a konditeremben is próbáltam fűzi egyet de ritkán találkozok vele, meg áá össze vissza ugrálnak a gondolataim. Azok is kavarognak meg úgy minden. Nem vagyok rossz kedvű mondjuk, de nem érzem magam stabilnak lelkileg. Valami hiányzik az életemből. Nem feltétlen egy nőre gondolok. Magam sem tudom hogy mi lehet az. Talán a szabadság. Hogy azt csináljak amit akarok, akkor amikor akarom. És ne foglalkozzak mások véleményével vagy a szabályokkal. Hogy ne kelljen bemennem dolgozni, helyette mondjuk inkább elmehessek bármerre amerre kedvem tartja, strandra, vagy akár egy világ körüli útra, akár egy szál hátizsákkal, mint például Bede Márton, aki egyszer csak gondolt egyet és felkerekedett. Egyes egyedül alig néhány fontosabb holmiját magával víve elrepült Dél-Amerikába és 19 hónapot töltött ott, bejárva az egész kontinenst. És nem ám szállodákban lakott és repülővel utazgatott. Nem! Kevés pénzzel a zsebében indult útnak, és sosem tudta előre hol fog éppen aludni 1-2 nap múlva, és hogy mivel fog tovább utazni: gyalog, vonattal, stoppolva, hajóval, vagy esetleg egy teherautó platójára felkéreckedve. Ez ám az igazi kaland! Ilyenre vágyom, de gyáva vagyok hozzá:

http://panamericana.blog.hu/

Idegen kontinensen, idegen emberek, szokások között, idegen nyelvet nem ismerve, és ki tudja milyen arcok közé keveredve.. Túlélni, átélni, megélni. És akkor a hogyan tovább-ról még nem is beszéltem. Mi lenne ha hazajönnék? Hagyjam itt a biztos munkahelyemet egy aránylag jó fizetéssel, hogy aztán odakint feléljem a tartalékaimat, és hazaérve újra munkát kereshessek? Eléggé irracionális dolognak tűnik. De mindig is az volt a baj, hogy túl sokat gondolkodtam...

A bejegyzés trackback címe:

https://sunavadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr165373606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása