Helló megint!

Az utóbbi időben ritkán jelentkeztem, most próbálom bepótolni a lemaradást. A mai téma kicsit más lesz, nem csajozós vagy beszámolós vagy mittudomén. Persze köze lesz a nőkhöz... nagyonis :)

Megcsalás. Honnan az aktualitás mikor nincs is komoly kapcsolatom?
Nos, múltkor miután kiposztoltam itt a legutóbbi írásomat, kidobott a rendszer pár blog ajánlót.
Ez is közötte volt, ahol leírja a csóka, hogy hogyan csalta meg a felesége: http://megcsaltak.blog.hu/

Nem azért hogy reklámozzam.. főleg hogy tavaly május óta nincs új poszt :D Olvasgattam az írásait, és ami azt illeti eléggé furcsa a befejezés. Vagyis nincs is befejező írás. Remélem nem akasztotta fel magát szegény ember...

A másik pedig amiért most erről írok, egy kicsit személyesebb. Tegnap előtt hívott a haverom és mesélte szomorúan, hogy rajtakapta a csaját egy másik csávóval. Már 4 éve voltak együtt, igen jó volt a kapcsolat, nem veszekedtek, szerették egymást. Kívülről ez látszott, és a haverom szerint belülről is így volt. Aztán most kiderült, hogy a csaj december eleje óta félrekúr. Tök véletlen derült ki az egész, egyik pillanatról a másikra.
Sosem gyanakodott a haverom, 100% megbízott a csajban.

Nem hiszitek el, hogy hogyan bukott le a primitív nőszemély...
Haverom frissítette a csaja telefonját (a csaj kérésére) és ugye előtte le kell menteni mindent... Nos voltak baszós képek, amiket a csaj elfelejtett letörölni és hát nem a haverommal szerepelt rajta hanem egy másik csávóval. Haver sosem kémkedett a csaj után, mint mondtam 100% megbízott benne, gondolom ezért is volt olyan merész és pofátlan a csaja, hogy a telefonon tároljon ilyen dolgokat.. Aztán a nagy ledöbbenés és maró keserűség után még az fb üzeneteit is megnézte a csajnak a telefonról és hát amiket talált...
Fogalmazzunk úgy, hogy egy mocskos útszéli bárcás ribanc a csaja sajnos :(Haverom szegény... teljesen padlót fogott, az egész eddigi élete felborult ezzel. Igazából én sem hittem volna el soha sem ilyet a csajról, olyan kis normális hétköznapi, komolyabb nőnek tűnt.

Na megyek eszek egy kis füstölt kolbászt vöröshagymával, aztán pattintok egy sört magamnak :)
Folyt köv...
Itt vagyok, kurva jót vacsoráztam! És ez a Staropramen ... még jobb :D
Akkor folytassuk!

Most jön a kérdés, hogy miért? Miért lépett félre? Nos ezt csak a csaj tudja, ha tudja egyáltalán... Szerintem ő maga sem tudja, maximum azzal tudja megindokolni, hogy viszketett neki.
Pedig a haverom tök normális volt hozzá, aránylag jó fizuval, tehát megélhetési problémáik sosem voltak, sosem verte a csaj, sőt mint mondtam veszekedés sem nagyon volt köztük. Szerette a csajt, mindent megadott neki, sőt talán el is kényeztette. És szerintem ez is vezethetett ahhoz, hogy a csaj így elszállt magától és azt hitte bármit megtehet következmények nélkül, büntetlenül. Nem ez az első eset, hogy azt hallom, a csaj el volt kényeztetve és félrelépett.
Az ember minél többet tesz meg a nőért akit szeret, annál jobban felhizlalja a nője önbizalmát... ezzel saját maga alatt vágja a fát a férfi. Sajnos nagyon nagyon kevés nő van, aki ezt becsüli, értékeli hosszú távon is, és nem az lesz a vége, hogy ezzel a szerelmes pöccsel bármit megtehetek , akkor is pitizni fog mint egy kiskutya.
Tudom kicsit túlzó példa, de sok olyan férfiról hallani, aki néha megüti a nőjét, vagy csak kiabál vele meg szidja a kurva anyját is akár.. Környezetemben is van olyan, aki a haveri társaság szeme láttára alázta meg a nőjét, rinacozta le, fasszopózta, és büdöskurvaanyád te tapló kurvázta le... Nos ezek a csajok meg teljesen oda vannak a csávójukért, és nem szakítanak, nem lépnek félre. Pedig ha velem bárki is így beszélt volna (akár nő akár férfi), ahogy az ismerősöm a csajával, akkor az minimum hogy elküldöm a retkes faszba és megmondom neki hogy többé a szemem elé ne kerüljön!
De nem.. ezek a csajok maradnak a csávóval és ... talán élvezik is hogy így bánnak velük.
Nos érdekes dolgok ezek, sokat lehetne róla írni, vitatkozni egy jó sör / bor mellett.Az viszont biztos, hogy nem szabad elkapatni a csajokat mert csak baj lesz belőle. Persze köcsögnek sem kell lenni, az arany középutat kell megtalálni. Nem könnyű!
Írja is a PUA "irodalom" , hogy egy dolog megszerezni egy csaj, de megtartani... na az az igazi kihívás.

És akkor végezetül még egy gyors gondolat. Van-e értelme egy komoly kapcsolatnak? Házasságnak?
Mindenfelől azt hallom hogy ez megcsalt, az megcsalt, stb.. stb.. mindegy hoz csak sima kapcsolat volt vagy házasság.. Mennek szét az emberek 3-4-5-10 év után. Egy másik haverom házas volt 8 éve, tavaly év végén váltak ők is az asszonnyal.
Persze nem jó dolog egyedül lenni aláírom, tudom, hiszen én is egyedülálló vagyok.
De az sem jó, hogy a párod akit szeretsz és akivel az életeteket tervezitek félrekúr és egyszer csak megtudod és egy világ omlik össze benned. Ráadásul nem csak egyszeri alkalom volt, hanem rendszeres. Na ez elég bitang érzés lehet. Még nem volt benne részen szerencsére. Hasonlóban már volt részem, de az azért nem fogható ehhez. Főleg akkor nem ha már házas vagy és úgy kúr félre.

Szóval kemény dolog ez a bizalom. Sosem tudhatod kiben bízhatsz, kiben nem. Azt hiszed hogy jó emberismerő vagy és átlátsz a szitán, de kurvára nem. Aztán jön a pofon szaros kézzel, mint derült égből a villámcsapás.
Van értelme az egésznek? Nem tudom...Azt tudom, hogy lett volna lehetőségem férjezett nőt szétdugni többször is... nem is volt rossz csaj, és mindent engedett volna, olyan dolgokról beszéltünk amiket a férjével sosem csinált volna meg.
De nekem vannak elveim, be is tartom őket és ezért nem keféltem meg. Néhány dugásért nem akartam szétcseszni egy házasságot, még akkor sem ha nem működött jól (a csaj állítása szerint, ami ki tudja mennyire fedi a valóságot).
Tele van a világ egyedülálló csajokkal, miért pont egy házas nőt dugjak?
Persze tudom... a haverjaim is azt mondták, hogy dugjam meg, mert ha én nem, akkor majd más meg fogja, valószínűleg így is volt. De nem tudom mit szóltak volna a haverjaim, ha valaki az ő csajukat / feleségüket beszéli rá, hogy basszál félre nyugodtan a Bélával, mert ha te nem akkor majd a Marika szétteszi neki a lábát.
Ez egy kétélű fegyver.
A sors meg kegyetlen.
Akkor nemet mondtam a csajnak, most meg itt ülök egyedül és néha azon gondolkodom, hogy az elmúlt pár hónapban egy új csajt sem ismertem meg, már szinte dugni sincs kivel.
Érdekes dolgok ezek :)
De mára befejezem, legközelebb próbálok valami vidámabb témáról írni...

A bejegyzés trackback címe:

https://sunavadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr817165773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása