Sziasztok,

most gyors leszek, mint a székely szarás közben, mikor rárontott a medve.

Szombaton utaztam vonattal, felszálltam elég sokan voltak. Felszállás közben még segítettem is egy idős néninek felpakolni a csomagokat, mert ugye a máv-nál még mindig ezek a 40 éves kohószökevény személykocsik járnak, amikhez létra kell még nekem is, hogy legalább az első lépcsőfokra fellépjek... Szóval jófej voltam, segítettem, meg aztán hagytam is hagy menjen előre a néni, és üljön le, nehogy azt a maradék 0,5 helyet is elvegyem előle. Na aztán csak találtam én is egy ülőhelyet, le is huppantam szintén egy idősebb nő mellé. Jobb lett volna egy fiatalabb dehát tele volt a vonat és nem akartam átmászni a sok csomagon, amit a folyosón hagy a sok tróger, ahelyett, hogy felpakolná a feje felett lévő csomagtartóra. Na mindegy...
Szóval leültem, aztán a következő megállóban még sok sok mama  felszállt és nagyon keresték a helyet, jöttek mentek le fel, szinte láttam ahogy pörög az agyuk és azon gondolkodnak, hogy melyik 2cm-es résbe paszírozzák be magukat két csomag közé. Mert volt olyan tróger aki a folyosó vagy a csomagtartó helyett az ülésre tette a batyuját és véletlen se tette volna arrébb. Szegény mamák meg nem mertek szólni. Na nekem itt durrant el az agyam, mondom átadom a helyem nekik, én meg odamegyek a batyus trógerekhez és rendet teszek. Feltetetem velük a csomagot, vagy ha nem teszi fel akkor ráülök - "szia szabad itt egy hely? nem? nem hallottam jól, megismételnéd? most se értettem, mindegy akkor leülök ... jajj bocs ne haragudj nem vettem észre hogy itt a táskád, benne a törékeny Zsolnay étkészleteddel" .. na szóval ez volt a terv, mostanában úgyis kicsit agresszívebb vagyok néha. De aztán amint átadtam a helyem a mamáknak és megindultam feléjük (trógerek felé), észrevettem egy csinos csajt még hátrébb,  és  pont  volt  ott  még 1  szabad ... ...

Oké akkor vegyük elő a B tervet, batyus parasztok leszarva, odaülünk a csajhoz. Meg is volt. Na nem a csaj hanem az odaülés. Tök cuki volt, brutálgyönyörű szemek, csini pofi, jó alak, szinte egyből szerelmes lettem. Csak aztán elkezdtem gondolkodni, hogyan is szólítsam le. 3 másodperces szabályt el is buktam, aztán jött a kibaszott AA (megközelítési pánik), de elég durván. Igaz hogy zenét hallgatott, és ilyenkor magukba vannak fordulva, még rosszabb szitu, mintha nem hallgatna zenét, mert lehet meg sem hallja amit mondok.
Kb 20 percig azon agyaltam meg paráztam, hogy na most hogyan. Közben 1x 2x összenéztünk, rámosolyogtam, meg próbáltam vele szemezni, de kevés sikerrel. Aztán nagy nehezen összeszedtem magam, mert tudtam, hogy ha nem szólítom le és nem próbálom meg, akkor kibasz.. mérges leszek magamra, de ami ennél is rosszabb szokott lenni, hogy elcseszett loosernek érzem ilyenkor magam hogy nem mertem leszólítani, miközben nálam 5x rondább, igénytelenebb srácok kvajó csajokkal rohangálnak és kúrják őket.
Szóval nem akartam megint így érezni, tudtam hogy cselekednem kell. Nagy nehezen rá is vettem magam, adrenalin az egekben, kéz izzad...
És igen megcsináltam, leszólítottam! Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés nekem. Az utóbbi időben marhára nem csináltam ilyet, nem ismerkedtem így, pedig volt egy idő ezelőtt, amikor szinte alig volt AA-m. Na mindegy, lényeg, hogy végre megszólítottam a csajt. Fülest kivette és elkezdtünk beszélgetni. Szerencsére az AA-m hamar elmúlt és nem egy ilyen izzadtságszagú, remegőhangú, erőltetett fostalicska beszélgetés lett a dologból, hanem egész jól eldumáltunk. Szemkontaktot tartottam szinte mindig, csodaszép szemei voltak, valami extra dolog, melegség sugárzott belőlük. Kedves lány volt, aranyos hanggal, az egész személyisége cuki. Pár perc dumálás után rátértem, hogy szívesen megismerném, fb vagy valamit cserélhetnénk és dumálhatnánk.
De sajnos kiderült, hogy nemcsak hogy barátja van, hanem már férjnél is van. Volt is az ujján gyűrű amit már a legelején mikor odaültem hozzá észrevettem, de reméltem hogy nem az. De sajnos az volt. Hát így jártam. Inkább nem is erőltettem utána  az fb vagy telszám cserét. Mindenesetre örülök, hogy mégis megszólítottam és beszélgettünk.
Különben még most is azon agyalnék, hogy vajon mi lett volna ha... Még ha nem is jön össze akkor is jobb megpróbálni és "elbukni" mint bizonytalanságban kétségek között élni és gyötörni magad, hogy vajon mi lett volna, ha...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.