Idei első

2016.01.06. 22:30

Sziasztok!

Itt az idei első posztom, remélem nem kellett sokat várnotok, nem izgultatok nagyon, hogy mikor jön már :D

Most csak egy kis érdekességet szeretnék veletek megosztani, azaz inkább tapasztalást, ugyanis rájöttem valamire. Persze ezt már tudhattam volna régóta. Vagyis "persze hogy tudtam, csak nem sejtettem" - hogy egy nagy klasszikust idézzek... Sokszor észrevettem már ezt a dolgot, de valahogy nem tudatosult bennem eléggé.
Hogy miről is beszélek? Arról hogy a nők szeretik a kemény, határozott és durva férfiakat és a kemény állatias szexet.

Azt hittétek mi? :D

2015.12.27. 23:51

Szevasztok huligánok!

Azt hittétek, hogy idén már nem jelentkezem ugye? Hááát nagyon tévedtetek!
Most kicsit több időm vagy így ünnepek alatt magamra és a dolgaimra, szóval írok pár sort.

Igazából nem sok kedvem van körmölni, szóval rövid leszek, de azért igyekszem beszámolni minden érdekesebb dologról.

Nos... csajom az megint nincsen, milyen meglepő... Viszont fűzögetek/fűztem 4 csajt is, bár ebből már csak 2 játszik, 2 pedig értelem szerűen kiesett :(

Az egyik csajt a villamoson ismertem meg, valahogy valami szitu folytán összemosolyogtunk és odaszóltam valami vicceset. Aztán dumáltunk kicsit, már elsőre szimpi volt és kurva jól néz ki egyébként... nevét is elárulta én pedig fb-n bejelöltem, majd beszélgettünk kicsit, de van barátja kiderült... Nos egy talit azért megbeszéltünk csak haveri alapon, de nem jött el, pedig nagyon ígérte. Erről ennyit. Nem is tudom miért erőlködtem, van csávója és ... már belefáradtam hogy ilyen csajokkal basszam el (sajnos nem szó szerint) a drága időmet. Amúgy nem is akartam bekavarni, de annyira tetszik nekem ez a csaj, hogy ... évek óta nem tetszett így senki szerintem. Sőt, majdnem biztos vagyok benne. Kár...
Nos ezt a csajt ezzel ejtettem is, nem is keresem többé.

A másik csajt egy szabadtéri forralt borozás alkalmával ismertem meg, odementem hozzá, a barátnőjével ült. Megengedték hogy csatlakozzak, de azért látszott, hogy kicsit tartják a távolságot. Azért sokszor megnevetettem a pár perc alatt őket, de kiderült van csávója neki is. Ó b+ ... mondom magamban. Végül pár perc dumálás után felpattantak és sietve távoztak, mert valakit láttak akivel nem akartak összefutni. Legalábbis ezt mondták :D Vagy igaz vagy nem. Na mindegy ez a csaj is ugrott...

Aztán a harmadik nő nem más, mint egy régebbi ismerős csaj, róla lehet írtam már, nem emlékszem :S Mindegy is, a lényeg az, hogy néha fb-n dumálunk, fűzögetem, jól elbeszélgetünk csak ő messzebb lakik. De azt beszéltük, hogy az ünnepek után, ha lement a pörgés, akkor majd összefutunk és filmezünk ilyenek :) Nos sejtitek ti is, hogy nem lesz ebből filmezés, legalábbis nem sokáig. Úgyis magam alá gyűröm a kisasszonyt :D

A negyedik csaj pedig... Nos nagy fejtörést okos. Ugyanis buliban ismertem meg, nagyon cuki és jól néz ki, de sajnos elég fiatal és van köztünk 10+ év korkülönbség. Nyugi nem vagyok pedofil, ő már 18 körül van. Sosem nyúlnék egy kiskorúhoz! De akkor is elég nagy a különbség. Na mindegy majd alakul valahogy, én nem erőltetem de nem is ellenkezem. Lesz ahogy lesz, az biztos , hogy tetszünk egymásnak, ezt már a bulin is észrevettem :) azzal is tisztában vagyok, hogy ebből komoly kapcsolat nem nagyon lehet. No de meglátjuk, lehet hogy semmi sem lesz, de eddig okésnak tűnik a dolog, jókat beszélgetünk facen és látom, hogy nem közömbös.

Dióhéjban ennyi.

Ja nem.. van egy ötödik nő, vagyis volt. Egy buliban ismertem meg az ötödik csajt, táncoltunk, tetszettem neki, de ő annyira nem tetszett nekem. Ott a buliban voltak másik csajok is akik nekem tetszettek, de náluk már nem is próbálkoztam, mert nem tudom mit szóltak volna, hogy az előbb még a másikkal majdnem smároltam, most meg rájuk nyomulok :D Szóval buli után elköszöntem és hazamentem, de számcsere se semmi. Szerintem ha akarom akkor hazajön velem és ... de nem volt hozzá hangulatom. Lehet hogy elcsesztem és ki kellett volna használni a lehetőséget? Nem tudom. Néha a legyet is megdugnám röptében, néha pedig kibaszott válogatós és finnyás vagyok. Ki érti ezt?

Nos mára ennyi. Idén már nem biztos hogy jövök még egy poszttal, de jövőre tuti! Fel kell pörgetni a csajozást, mert elég rendszertelen a nemi életem és ...
Nincs ez így rendjén!

Sziasztok addig is, és Boldog Új Évet, jó bulizást, legyen a 2016 egy nagyon klassz év!
Sőt az lesz, én tudom! ;)

Mindenki nyugodjon le a picsába! Szándékosan nem nőket és férfiakat írtam a címben.

De most hogy megírtam a címet, valami beugrott. Mintha valahol (talán fb-n) olvastam volna már hasonló című írást. Nem vagyok benne biztos.
Bassza meg, akárhogy is volt vagy nem volt, most én (is) írok egy ilyen bejegyzést, mert egyszerűen nem értem, hogy mi folyik ebben a kibaszott világban. De hol is kezdjem... előre is bocs, ez most igen hosszú írás lesz.
Kattints a tovább gombra és aztán olvashatsz jó sokat   >   >   >

Ne sírjatok

2015.11.02. 20:03

Sziasztok,

megint itt vagyok, megint lepörgött egy hónap. Rohadt gyorsan telik az idő...
Mindjárt itt van karácsony-szilveszter is és vele együtt 2016, basszameg.

Na mindegy nem az idő múlásáról akarok írni. Előző posztomban ugye beszéltem (pardon, írtam) a csajról, aki egy kis kefélőgép. Nos még jó párszor találkoztunk, és kikészítettük egymást. Mindenben benne van! Naggyon komoly! De sajnos (vagy nem sajnos) nem érzek iránta semmit, ezt meg is mondtam neki mikor utoljára nála voltam. Ezen úgy besértődött, hogy azt kiabálta én csak kihasználom őt. Nem is próbáltam meggyőzni az ellenkezőjéről, inkább fogtam magam és eljöttem tőle. Nincs kedvem veszekedni, ha egyszer úgysem érti meg..
Szóval erről ennyit. Most megint vadászhatok magamnak valami nőt, de rajta vagyok a témán :)

Például tegnap jöttem vissza vonattal, és nem sok hely volt, inkább kevés. Így hát amint megláttam egy jó csajt aki mellett volt hely, egyből leültem. Már a leülésnél volt egy szitu, amire nyomtam egy poént, amin mosolygott, így hát könnyű volt beszélgetésbe kezdeni. Innentől kezdve az egész utat tök jól végigdumáltuk, jópárszor megnevettettem. Sajnos kiderült, hogy csak 16 éves ami nekem kicsit fiatal. Nem mondom, hogy nemet mondanék, ha buliba lennék kicsit piásan, és rám mászna egy 16-17 éves jól kinéző csaj... Valószínűleg széjjel küldeném a kis hamvas punciját, de így buli, alkohol, stb nélkül azért tartom magam az ilyenekhez. Ha jól tudom akkor 16 alatt pedig büntetik is az ilyesmit. Szóval ha bekamuzza a csaj hogy 17 közben meg csak 15, akkor lehetnek bajok :D
Na lényeg az, hogy jól eldumáltunk, de mivel fiatal, így nem kértem semmilyen elérhetőséget, nem akarom vele felvenni a kapcsolatot. Szerintem simán megadta volna a számát vagy fb-n bejelölt volna, aztán meg ki tudja...Mondjuk ha más nem akkor azért elkérhettem volna valami elérhetőségét, hogy felmérjem odaadja-e, mennyire sikerült megpuhítanom. Ezt a PUA szabályt mindig elfelejtem... számzárás (telszám elkérése)!
Vagy fb zárás vagy akár csókzárás (kclose). A keménylegények fclose-t is szoktak nyomni. Aki nem tudná ez dugást jelent. Tehát hogy befűzöd és egyből meg is keféled. Mondjuk ezt a vonaton elég necces kivitelezni :D
Egy házibuliban vagy koncerten, koncert után valamelyik parkban a padon viszont...

Mára ennyit, még ezer dolgom van. Szóval a lényeg hogy most nincs nő megint, de rajta vagyok, remélem hamarosan sikerül egy értelmesebb, és csinosabb nőt (mint az előző) megismerni és összejönni vele.

Szurkoljatok! :)

A baszás

2015.09.29. 18:18

Sziasztok!

Jó ideje nem posztoltam semmit, de most megint itt az idő, hogy írjak pár sort.

Nem lesz hosszú, de most van egy kis időm, és történés is volt.
Összejött egy csaj, de elég gyorsan, tulajdon képen pár óra beszélgetés/chatelés után már le is feküdtünk. Igaz nem is egy megbízható csaj, azt már az elején láttam, szóval szerelem ebből sem lesz :D
Na de a részletek...

Hétvégén házibuliban voltam, egyik havernál és elég sokan összejöttünk. Sokat is iszogattunk és aztán kiszemeltem 1-2 csajt, de nem voltak túl jók, csak átlagosak, kivéve egyet. De az az egy jobbik, az viszont egy sráccal jött. Nem teketóriáztam, táncoltam mindenkivel egy kicsit, csak hogy jó legyen a hangulat, közben semmi direkt csajozás nem volt. Meg kiderítettem, hogy a csaj egyedülálló, tehát akivel jött gyerek, az csak haverja lehet. Utána oda is mentem a csajhoz, dumáltunk, táncoltunk, tök jó fej volt. Elég sokat beszélgettünk és táncoltunk aznap este, még számot is cseréltünk. A végén mondta, hogy nagyon bejövök neki és keressük egymást. Mondom oké :)

Már szinte mindenki hazament, a csaj is, én maradtam majdnem utoljára. A házigazda sráccal (nem csóró gyerek) beszélgettem a végén és kiderült, hogy a csaj rányomult aznap este, még mielőtt megismerkedtünk, sőt állítólag le is smárolta és a farkát is megmarkolta :D Ejj mondom az derék, de mindegy... Nagyon nem érdekelt a dolog, ha más nem dugni jó lesz. Elindultam haza én is, és úgy terveztem másnap írok majd a csajnak, de megelőzött a csaj...
Szóval ő írt először, ez kicsit pozitív volt, bár ott motoszkált a fejemben, hogy a házigazda gyerekkel mit művelt.

Aztán délben magamhoz tértem, délután már fb-n is dumáltunk, és este is elég sokat. Kérdeztem tőle, hogy akar-e találkozni, erre azt mondta, hogy igen nagyon szeretne velem találkozni. Szóval tegnap este találkoztunk is, kis séta a városban, bekaptunk valamit, aztán rámvetette magát :D Szóval hamar nála kötöttünk ki, mert ő ott lakott a közelben.
Elég durva csaj, jó az alakja is, arcra is szép, és ahogy észrevettem imád baszni. Nem, nem szeretkezni, hanem baszni. Épp hogy beértünk az ajtón, már nyúlt bele a gatyámba és verte a farkamat, aztán ott helyben letérdelt és elkezdett szopni. Mintha valami elbaszott (akár jó vagy rossz értelemben :D) pornófilmben lettem volna. Aztán mivel egy ideje már nem láttam pinát, így kb 2-3 perc alatt eldurrantam. Kérdeztem hova menjek, de csak szopott egyre vadabbul, így hát nem volt kérdés, hogy le fogja nyelni... Így is lett.
Aztán kb 15 perc pihi után megint mászott rám, megint elkezdtett szopni, mondom ez a csaj ez nimfomániás...Amint felálltam, kezembe vettem az irányítást, megfordítottam és hátulról kutyában elkezdtem dugni. Egyre keményebben, és ő is egyre jobban élvezte. Nem részletezem, de a végén mivel gumit nem használtam, 95%-nál kivettem és a hátára, fenekére durrantam el. Az biztos hogy igazi baszógép ez a csaj. Az este további részében még 1 kör volt, azt már nem írom le időszűke miatt, de lényeg az hogy durva estém volt tegnap. Még hazajöttem tőle éjfél körül, aztán reggel meg melo...
Kicsit fáradt vagyok... de azért kérdeztem tőle, hogy ma este még egy kis dugás?
Erre írt vissza, hogy este nem jó, mert valami haverjával találkozik... :D nem kizárt hogy az is jól megrakja.

Na mindegy én a héten már nem érek rá, talán hétvégén napközben áthívom vagy átmegyek ha lesz időm és lerendezem megint.
Szóval elég könnyen adta magát a csaj, és úgy érzem nem csak nekem adja könnyen a kis pináját. Na mindegy, ez van, ilyen a mai világ. Mostmár ideje lenne valami komolyabb , megbízható és értelmes nőt keresnem.

Csáá pajtik, hamarosan ismét jelentkezem!

Élek

2015.08.29. 19:30

Mindenki nyugodjon le a picsába!

Élek még, semmi bajom :)

Az utóbbi időben még kevesebb szabadidőm volt, mint eddig, ugyanis belekeztem valami teljesen új dologba (nem csajozással kapcsolatos) és arra sok időt rászántam. És még sok időt is rá kell fordítanom, hogy legyen belőle valami. Persze nem biztos hogy lesz, kicsit szerencse is kell hozzá. Ez amolyan biznisz féleség, pénzszerzés... De erről nem is beszélek többet, lényeg hogy emiatt kicsit el vagyok havazva mostanában.

Ami a csajozást illeti, nos volt 1-2 randi, internetről is , meg élőben is ismerkedtem,igazából 2 csajnak tökre bejöttem, és lehetett volna bármi, de rajtuk láttam hogy komolyan gondolják, én meg nem akartam kihasználni őket. Szóval nem feküdtem le velük. Már nagyon hiányzik egy jó szex, de nem csak a dugás része, hanem egy nő közelsége, érintése, stb. stb... Szóval jó lenne valamit alkotni de idő szűkében vagyok.

Viszont tök idegesítő, hogy 1-2 haverom meg meséli, hogy tök véletlen ilyen meg olyan csajjal futott össze és lett is belőle valami. Na nálam nincsenek ilyen véletlen dolgok :D Valahogy elkerül ez az egész szerencse téma csajozás terén. Én meg most ugyebár nagyon kevés időt fordítok erre, szóval... mission impossible.

Na mindegy nem panaszkodni jöttem, nem is azért írom, csak mint jelenlegi tényállás.

Viszont ha lesz kis időm, akkor kicsit részletesebben leírom azt  a pár randit amik voltak az emúlt 2 hónapban, amíg el voltam tűnve. A randik amúgy jól mentek, nem izgultam (előtte egy nagyon picit azért igen :) ),  nem nyomultam túlságosan, sőt... nagyon visszafogott voltam és éreztem, hogy várnák a csajok és szeretnék, hogy csináljak valamit :) Na de nem mondok többet, ez legyen a következő poszt témája.

by by drágaszágaim :)

Hatások

2015.06.28. 23:25

Sziasztok,

megint úgy elrepült egy hónap, mint a picsa.

Vasárnap este 11 múlt és épp mentem volna lefeküdni, mikor eszembe jutott, hogy kellene már valami életjelet adnom magamról. De miről is írjak?

Nos sok dolog történt 1 hónap alatt, de kisebb dolgok, csajozgattam lájtosan, de abból a pár próbálkozásból semmi nem jött össze. De inkább nem is ezekről írnék most. Inkább írok a környezetem rám gyakorolt hatásairól. Ugyebár a környezetünk alakít minket ha akarjuk ha nem...

Egy kis online társkeresés

2015.05.28. 19:00

Sziasztok,

biztos furcsa nektek - nekem legalábbis igen - hogy most ilyen gyorsan jelentkezem a következő poszttal :)
Ennek az az oka, hogy több időt akarok szánni a csajozásra. Nem, ez a mondat így nem igaz. Így helyes:
Ennek az az oka, hogy időt akarok szánni a csajozásra. Eddig ugyanis leszartam az egészet, úgy voltam vele, hogy lesz ami lesz én nem erőltetem. Se időt se energiát nem áldoztam rá. Persze nem is történt semmi.. :S
Nyilván van akinek a sors rendszeresen szembehozza a következő partnert, de az nem én vagyok akivel ilyen kegyesen bánik.
Szóval ahogy az előző bejegyzésemben írtam, összekapom magam és kezembe veszem az irányítást, nem siránkozok tovább!

Ennyit bevezetőnek és akkor jöjjön amiről is szól valójában ez a kis poszt: az online társkeresés és a nők irreális elvárásai.

Egy hete kb. , hogy megint aktívan írogatok csajoknak a társkeresőn és eddig alig jött válasz. Próbáltam rövidet és közömböset írni, sikertelenül. Próbáltam rövidet és vicceset, sikertelenül. Pórbáltam kicsit hosszabban és érzelmesebben írni a bemutatkozást... sikertelenül, jé de meglepő!

Nos pár haverral beszélgettem, akik szintén neten próbáltak ismerkedni az elmúlt fél évben, de ... abbahagyták. Azt mondták hogy reménytelen. Pedig nem midnegyik haverom ronda. Az egyik kimondottan jóképű és még sportol is, szóval testalkata sem gáz. De ő is feladta, hiszen neki sem nagyon írtak vissza. Érdekes... Kíváncsi lennék, hogy mi kell ahhoz hogy visszaírjanak? Nyilván pár olyan fotó, amin kibaszott menőnek tűnök, izmosnak és jóképűnek.

 

Sziasztok!

A mai poszt kicsit negatív lesz de közben azért pozitív is.
Ja mostanában ilyen érzelmi hullámvasúton ülök...

Kicsit kezd a tököm tele lenni mindennel, mármint főleg csajozás terén.
Ezt már azt hiszem írtam múltkor is, és még mindig így érzem. Emiatt kedvem sincs ismerkedni, meg úgy kb semmihez sem.
Múltkor voltunk koncerten és bár nem volt nagy hangulatom azért elkezdtem dumálni egy csajjal. Pár perc dumálás után magától kibökte hogy van barátja. Mondjuk tökre nem fűztem őt, csak általános dolgokról dumáltunk a komcerttel kapcsolatban, szóval nem is értettem erre most mi szükség volt??? Na mindegy fel is basztam magam aztán otthagytam, persze kifelé semmi ilyesmit nem mutattam, azt ugye megtanultam, nagyon fontos dolog, hogy ne mutasd ki a csajok felé az érzelmeidet mert azt kihasználhatják.
Szóval ott hagytam a csajt, haverokkal dumáltam inkább.
1 óra múlva viszont tök véletlen megláttam a csajt ahogy egy másik csávóval táncol...     ...    folyt. köv. katt a tovább gombra !!

Visszatérés?

2015.04.30. 22:02

Csá pajtik, pajtilányok!

(Bár nem vágom, egyáltalán olvassák-e csajok a blogomat, szerintem nem :D )

Nos ismét eltelt majd' 1 hónap, de megint itt vagyok és papírra vetek (ja nem az 15 évvel ezelőtt volt) írok pár sort ide a blogra.
Semmi konkrétumról nem lesz szó, vagyis egy kicsit azért igen.

Múltkor ugye elküldtem a kúrópajtimat, azaz "szakítottam" vele. Azóta nem dugtam nővel. Na nyugi, férfival, állatokkal, stb.. sem!! :D
Most lassan kezdem azt érezni, hogy kellene nőt szerezni. Regisztráltam is megint netes társkeresőre, első körben ott próbálkozom most. Nincs új fotóm, szóval a régieket tettem fel, amik annak idején fent voltak társkeresős oldalon. NEm túl jók, de láttam már rosszabbat is.Nos kb 2 hete tolom, jó pár lánnyal dumáltam, de eddig még nem volt tali egy sem.
Kedden lett volna egy, amit lebeszéltünk még hétvégén a csajjal, de írt napközben, hogy tegyük át máskorra... Annyira tipikus :D
Van 1-2 másik csaj akivel jól elbeszélgetek, és lassan a találkozást is felvetem, szerintem benne lesznek.
Persze ez még semmit sem jelent, lehet hogy a találkozón fél óra után megunjuk egymást.
Szóval valami csak lesz a nagy számok törvénye alapján :) Kb 10 csajból 4 visszaír és ebből 1-2 az akivel több levelet is váltunk, tehát ők is szeretnénk ismerkedni, nem csak szórakoznak.

Pont az dumáltuk a haverokkal, hogy ha matchelünk mondjuk tinderen egy csajjal, és ráírunk a csajra akkor is ritka hogy válaszoljanak. Pedig elvileg ő is rányomott, hogy tetszek neki... Mégse ír vissza. Nem tudom számunkra ez eléggé érthetetlen, hogy akkor mi a faszért nyom rá hogy tetszem, ha utána meg le se szarja az egészet. Vagy még így is ennyi csávó közül tud válogatni, hogy nincs ideje/kedve visszaírni nekem?
Hát kemény... Mindenesetre kurvára irigylem ilyen szempontból a csajokat.
Azért igaz a mondás, hogy mindig a nő dönt. Mi csak próbálkozunk, megpróbáljuk a legjobb énünket adni, aztán majd dönt a csaj ahogy dönt.

Mára ennyi. Reményeim szerint most hogy újra beindítom a csajozást kicsit gyakrabban fogok posztolni.

Csákány!

Fuckbuddy elküldve

2015.04.04. 11:54

Sziasztok pajtik!

A mai poszt aránylag rövid lesz, de legalább most nem kellett rá 1+ hónapot várnotok :D

Nos mint a címből is kiderült, elküldtem a fuckbuddymat, avagy úgy is mondhatnám, hogy "szakítottam" vele.
Ennek ugye több oka is van:

1. már untam egy kicsit

2. sosem tetszett olyan nagyon nagyon.. egy átlagos csaj volt

3. elkényelmesedtem mert volt ő... --> nem nagyon ismerkedtem, csak áthívtam őt ha dugni akartam

4. egyre inkább úgy éreztem hogy nem vagyunk egy hullámhosszon

Nos ezek fényében mérlegeltem és rájöttem, hogy ez nekem így már nem jó.
Itt az ideje kicsit kimozdulni a kényelmes kis életemből és új csajokat megismerni, akár a "nagy" szerelem is jöhetne, most már annak sem lennék az ellenére.  Folytatom még katt a továbbra itt e ehun e :D ------------->

Egy buli és tanulságai

2015.03.23. 21:41

Hello lányok, fiúk, hermafroditák.. újra itt vagyok.


Tudom ezer éve nem jelentkeztem.... de ez így megy egy ideje, már megszokhattátok. Nyilván írnom kellene egy ilyen bocsánatkérős mintaszöveget, amit minden posztom elejére bemásolok :D és nem megy azzal az idő, hogy bepötyögöm ugyanazokat a bocsánatkérős sorokat.
Na de térjünk is a tárgyra mert túl sok időm most sincs, és jó lenne a lényegről beszélni. Azaz a csajokról.

Hétvégén voltam bulizni. Nem sok kedvem volt ugyan, de azért volt. Mondjuk úgy, hogy nem voltam bezsongva, de inkább mentem, mintsem otthon üljek és verjem a pöcsöm.
Nos eltekertünk haverokkal a buliba, és volt ott egy nő. Vagyis sok, de ezt a nőt már jó múltkor is láttam egy régebbi buliban ugyanezen a helyen. Múltkor is nézett és mosolygott rám mint az állat, na meg most is. Nem az én korosztályom, meg nem is nagyon jön be... Szóval számomra felejtős a dolog. De szerintem ha akarom simán megdughattam volna. Na de nem is ez a lényege a mai posztnak.

Voltak másik csajok is akik viszont tetszettek, de nem mentem oda, én hülye.. Igaz a haverjaim se mentek oda, pedig nekik is bejöttek a csajok. Ez persze nem vigasztal engem, csak legalább nem annyira égő, mert nem csak én voltam töketlen :D  ...  a poszt folytatódik, itt van jobbra a tovább  gomb  ;)

Helló megint!

Az utóbbi időben ritkán jelentkeztem, most próbálom bepótolni a lemaradást. A mai téma kicsit más lesz, nem csajozós vagy beszámolós vagy mittudomén. Persze köze lesz a nőkhöz... nagyonis :)

Megcsalás. Honnan az aktualitás mikor nincs is komoly kapcsolatom?
Nos, múltkor miután kiposztoltam itt a legutóbbi írásomat, kidobott a rendszer pár blog ajánlót.
Ez is közötte volt, ahol leírja a csóka, hogy hogyan csalta meg a felesége: http://megcsaltak.blog.hu/

Nem azért hogy reklámozzam.. főleg hogy tavaly május óta nincs új poszt :D Olvasgattam az írásait, és ami azt illeti eléggé furcsa a befejezés. Vagyis nincs is befejező írás. Remélem nem akasztotta fel magát szegény ember...

A másik pedig amiért most erről írok, egy kicsit személyesebb. Tegnap előtt hívott a haverom és mesélte szomorúan, hogy rajtakapta a csaját egy másik csávóval. Már 4 éve voltak együtt, igen jó volt a kapcsolat, nem veszekedtek, szerették egymást. Kívülről ez látszott, és a haverom szerint belülről is így volt. Aztán most kiderült, hogy a csaj december eleje óta félrekúr. Tök véletlen derült ki az egész, egyik pillanatról a másikra.
Sosem gyanakodott a haverom, 100% megbízott a csajban.

höhöhö

2015.02.07. 14:38

Na mi van pajtik, azt hittétek hogy elvesztem? Dehoooogy!
Engem az ufók sem vinnének el, mert őket is megkúrnám szárazon seggbe :D és ezt ők sem akarhatják!

Na viccet félretéve, itt vagyok és írok pár sort. De miről is? Nos nem beszámoló lesz ez a mai, hanem egy kis elmélkedés.

Volt már veled olyan, hogy másnapos voltál és teljesen szétcsúszva ugyan, de folyt belőled a hülyeség?
Velem volt már ilyen nem 1x, és olyankor sokkal lazább voltam, 100% magamat adtam, a teljesen igazi énemet.
Persze mindig magam adom, legalábbis én úgy érzem, de azért egy minimális részben mindig próbál az ember mondjuk viccesebbnek vagy menőbbnek vagy akár komolyabbnak tűnni, hogy megfeleljen az adott szituációnak. Most ez lehet hülyeségnek tűnik, de az ember mindig alkalmazkodik egy kicsit, még ha észre sem veszi, ez belénk van kódolva és ez szükséges is a civilizációban/társadalomban való éléshez.

Mit is akarok ebből kihozni? Tovább megyek...

Volt már veled olyan, hogy mentél haza edzésről kurva fáradtan, mozogni is alig volt energiád, az agyadat meg a nap közbeni munka szívta le? Tehát mind szellemileg mind fizikailag fáradt voltál.
Nos velem is volt már ilyen, és ilyenkor is sokkal lazább vagyok és mondjuk úgy leszarom üzemmódba átmegyek.Tegnap este pl. edzés után még beugrottam a boltba, és akaratlanul, de olyan szöveget lenyomtam a kasszás csajnak, hogy fülig ért a szája. Dőlt belőlem a hülyeség. És nem azért, mert fel akartam szedni, hanem csak simán az épp felmerülő szitura reagáltam, de nem gondolkodtam rajta, csak jött magától.

És hoppppp, itt a lényeg. Jött magától, nem gondolkodtam. Nem agyaltam túl, hogy mit mondjak és hogyan. Nem gondolkodtam azon hogy vicceset mondjak vagy olyat amivel nem bántok meg senkit és az sem érdekelt, hogy hogyan reagál majd rá a kasszás csaj. Semmi ilyen faszsággal nem volt tömve a fejem. És ez a kulcs! Nem variáltam túl!

Sajnos az életben sok mindenki, sok mindent túlvariál, túlgondol. Tudom jól, mert én is ilyen vagyok általában.

Van egy mondás, vagy ha jobban tetszik bölcsesség:

"Azok az emberek, akik teljesen végiggondolnak mindent, mielőtt egyet lépnének, egész életüket fél lábon töltik."
Anthony de Mello

Jól hangzik ugye? Vagyis pont ellenkezőleg, ez nagyon is elszomorító...
Valahogy sokkal lazábbnak kellene lennem nekem is. Ha másnapos vagyok vagy pedig edzés után fáradtan megyek haza, olyankor laza vagyok, nem agyalok, már csak meg kellene találni a módját, hogy ez a normál hétköznapokon is így legyen. Csak ugye itt előjön a 22-es csapdája: most meg azon agyalok hogy hogyan legyek laza. Megint csak egy plusz felesleges gondolat a fejembe a többi sok felesleges mellé..
Szóval nem egyszerű a feladat, de nem szabad feladni, érdemes dolgozni rajta, biztos van egy jó megoldás :)

Mára ennyi, remélem sikerült felnyitni 1-2 szemet, és gondolkodásra késztetni 1-2 agyat.
Byby , egy rövid időre csak ;)

B.Ú.É.K. !

2015.01.01. 18:55

Sziasztok!

Remélem mindenkinek jól telt a szilveszter, jót buliztatok, jókat ettetek - ittatok és persze az sem árt, ha sikerült az év utolsó/első buliján valami csajt megfektetni :)

Én sajnos nem voltam ilyen "szerencsés", mert a házibuli amiben voltam, most eléggé szűkkörű volt és 1 egyedülálló csaj volt össz-vissz, de róla inkább nem is mesélek, értelmetlen :D

Amúgy meg nem volt rossz a tavalyi év, bár történt 1-2 dolog (nem csajokkal kapcsolatos, hanem családi...), aminek sajnos nem kellett volna megtörténnie. No mindegy, remélem az idei év jobb lesz, én megteszem a tőlem telhetőt, hogy így is legyen!

Fogadalmat nem tettem, szerencsére nincsenek súly problémáim vagy ilyenek, mozogni, sportolni eddig is mozogtam sokat. Terveim persze vannak, de szerencsére kitartó típus vagyok, ha vmit eltervezek, akkor neki is kezdek, meg is csinálom, és ehhez nem kell nekem Újévi fogadalom :D

Kívánok nektek is Boldog, Békés, Sikerekben és Egészségben gazdag Új Esztendőt!

 

süti beállítások módosítása